2015. 07. 13.
A mai napig tátott szájjal szoktam kibámulni a repülő ablakán, amikor az ráfordul a kifutóra, begyújtja a hajtóműveit, nekirugaszkodik és felszáll. Minden esetben csodaként élem meg, hogy ez a több tíz tonnás szerkezet a levegőben tud maradni. Elméletben persze pontosan értem, hogy miért, hiszen ismerem a mozgást leíró egyenleteket és a megoldásukat. A repülést megtapasztalni azonban egészen más.
Hasonló érzésekkel néztem végig a görög sztori fejleményeit. Mint ahogy azt korábban kifejtettem, a játékelmélet előrejelzést ad a játékosok várható viselkedését illetően. Papíron szépen levezethető volt, hogy a görögök majd meghátrálnak, elfogadják a megszorításokat, az EU viszont nem enged, és nem megy bele az adósság leírásába. És nocsak, éppen ez történik.
A játékelméleti prognózis szerint azonban mindez nem mehet simán. A chicken game helyzetben levő görögöknek annyira irracionálisan kell viselkedniük, amennyire csak tudnak. A cél elhitetni az EU-val, hogy ők semmiképpen sem hátrálnak meg, nem térnek ki az ütközés elől. Ugyanis csak abban az esetben van esélyük nyerni, ha a hitelezőik valóban, mélyen elhiszik, hogy ők aztán nem rántják el a kormányt. Ez így tankönyvszerű. És nocsak, tényleg nem ment simán a megállapodás, csak a legeslegeslegutolsó pillanatban jött össze. Közben pedig valószínűleg kevesen gondolták végig rendíthetetlenül azt, hogy a görögök fenyegetőzései, követelései csak blöffök, a meccs szükségszerű részei.
Meglehetősen sokáig én biztos voltam ebben. Abból indultam ki, hogy görög oldalon a szálakat Varufakisz (azóta lemondott) pénzügyminiszter mozgatja. Ha meg akarjuk érteni a motivációit, akkor meg kell tanuljunk gondolkodni az ő fejével. Ő pedig a játékelmélet szakértője, számos könyvet írt róla, és nagy tisztelője a játékelmélet egyik atyjának, a nemrég elhunyt John Nash-nek. Vagyis az események nem véletlenül játszódtak tankönyvszerűen, hiszen a görög oldalon a stratégiát pont Varufakisz alakította ki, talán éppen az egyik saját könyve alapján. Ő pontosan értette, hogy mikor mi történik. Játszotta a szerepét. Amit tudott, kihozott belőle, ami nem sok, hiszen nem volt jó pozícióban. Logikus volt, ahogy irracionálisan viselkedett, blöffölt, és reménykedett az EU szokásos gyengeségében, töketlenkedésében, hátha valami isteni szerencse folytán ők hátrálnak meg előbb. (A reménye nem volt alaptalan, Európán belül is voltak olyan hangok, akik hajlottak a nagyobb kompromisszum felé, és számos világhírű közgazdász szólította fel a németeket szolidaritásra és adósságelengedésre, pl Stiglitz vagy Piketty. Meggyőződésem, hogy ők nem értik jól a szituációt.)
Azonban a népszavazás kiírásakor kezdtem én is elbizonytalanodni a véleményemben (ebből is látszik, hogy a görögök milyen jól játszották a chiken game-et). Hiszen játékelmélet ide vagy oda, nem lehettünk biztosak abban, hogy a görög kormány nem szimplán csak hülye, és a végén katasztrófával végződik az ütközet. Ezzel az eshetőséggel mindig számolni kell, az emberi ostobaság néha nem ismer határokat. Utólag már látszik, a népszavazás és a „nem”-ek győzelme csak egy újabb, minden addiginál hangsúlyosabb blöff volt a játékban. Mindenki lássa, a nép is megmondta, nem rántjuk el a kormányt. Aztán a legutolsó pillanatban, közvetlenül mielőtt az utolsó centek is elfogytak volna az ATM-ekből, annál nagyobb kormánymozdulattal kényszerültek kitérni.
Varufakisz a saját játékelméleti modelljében tökéletesen játszotta a szerepét. Ugyanakkor kiváló példát mutatott arra is, hogy mi történik, ha valaki a fejében levő modellhez próbálja igazítani a valóságot, és nem hajlandó észrevenni, a modellje nem írja le jól a világot. Az ő esetükben teljes bizalomvesztés, szoros kontroll, és a néhány hónappal korábbi tervekhez képest sokkal keményebb intézkedések a következmények.
A világsajtó Görögország legyőzéséről, kapitulációjáról ír, de szerintem ennél nagyobb szerencse nem is történhetett volna velük. Habár nem ez volt a szándékuk, ennek ellenére esélyt kaptak arra, hogy normális európai országgá váljanak. És most ezzel talán sokan nem fognak egyet érteni: bárcsak Magyarországgal is történne valami hasonló!