2019. 06. 08.
1. rész: Fogadjunk!
2017 decemberében Zsiday kolléga szokása szerint egy találó kör e-mailt küldött néhányunknak. Ron Paul Twitter szavazásának eredményével szemléltette a bitcoin mánia akkori kiteljesedését. Az amerikai politikus arról kérdezte az embereket, hogy tízéves időtávon szerintük melyik piaci eszköz ára fog a legjobban teljesíteni. Elsöprő többséggel nyert a bitcoin. A további lehetőségek közül az arany kapott még érdemi mennyiségű szavazatot.
Valóban, addigra már hónapok óta egyre több és több szó esett a bitcoinról, decemberre pedig tele lett vele a sajtó. Erről írt a Financial Times, a HVG meg a Nők Lapja is. A piacán közben klasszikus buborék fújódott. Az év elején szolid emelkedésbe kezdő árfolyam egyre többek figyelmét keltette fel, ami további vásárlásokat és egyre meredekebb áremelkedést generált. Ez tovább növekvő publicitáshoz és további áremelkedéshez vezetett. Az önerősítő spirál az év vége felé gerjedt be igazán, a hagyományos tőzsdék bitcoin határidős termékek kereskedését indították el, vezető gazdasági hírportálok a kezdőlapjukra tették a bitcoin aktuális árfolyamát és amerikai politikusok Twitter-szavazásokat írtak ki a bitcoin hosszú távú értékőrzéséről. Az árfolyam egy éven belül hússzorozott. Nagyon érett már egy alapos árfolyamesés.
Ugyanakkor a Twitter-szavazásnak megvolt az a furcsasága, hogy ugyan maximálisan egyetértettem a kollégáimmal abban, miszerint a szavazás eredménye a piaci mánia utolsó fázisának tévedhetetlen látlelete. Mindemellett azt is gondoltam, hogy a különösebb megfontolás nélkül, a közelmúlt eseményeinek és a friss élmények hatására zsigerből véleményt nyilvánító tömegnek ezúttal kivételesen igaza van. A feszített árazás ellenére én is bitcoint tartottam volna legszívesebben, ha hosszú távra kell választani.
Így feltettem a kollégáknak azt az ártatlan kérdést, hogy ők mégis mire szavaznának. Mindannyian az arany mellett voltak. Nem volt más hátra, mint fogadást ajánlani nekik. Az nyer, aki a preferált eszközének tartásával jobban keres tíz év alatt.
Azonban éppen Zsiday kolléga kereste a kákán is a csomót arra hivatkozva, hogy a tíz év túl hosszú idő, tíz év múlva már emlékezni sem fogunk a fogadásunkra. Hármat ajánlott. Csakhogy abban meg én nem voltam benne. Ugyanis világos volt számomra, hogy a kriptopénzek piacán olyan mértékű buborék fújódott globálisan, amihez a közeljövőben hatalmas összeomlás is dukál, és amiből három éven belül nem lesz feltápászkodás.
Habár Zsiday kolléga nem engedett, így vele nem egyeztem meg, de a többiekkel végül ötéves időtávra megkötöttük a fogadást (ma már azt gondolom, hogy akár négy évet is bevállalhattam volna, de hármat semmiképpen sem). Három kolléga is az arany mellett tette le a voksát, velük szemben egyedül állok a bitcoinra fogadva. Az arany ára akkoriban 1240, a bitcoiné 16.500 dollár körül alakult.
Néhány nappal később a bitcoin mánia elérkezett a csúcspontjához, az árfolyam megérintette a 20 ezer dollárt, majd összeomlott. Azóta sem járt még a közelében sem. Azonban a fogadást a mai napig sem bántam meg.
Vajon miért nem? Miért gondolom úgy jelenleg, másfél évvel később, aktuálisan hatalmas bukóban, hogy minden a számításaim szerint alakul, sőt, kicsit még jobban is? Miért vagyok azon a véleményen, hogy akár még ebből a vesztes pozícióból is jó eséllyel nyerhetek? Mit tud a bitcoin, amit az arany nem, és amivel nem számoltak a kollégáim? És vajon mik azok a főbb kockázati tényezők, amik éppen a bitcoinra leselkednek, és amiken elcsúszhat a győzelmem? A most kezdődő cikksorozatban ezekre a kérdésekre igyekszem válaszokat adni.