2015. 03. 03.
Az alapjövedelem koncepciója nem új keletű. 1795-ben Thomas Paine angol-amerikai író, gondolkodó vetette fel Agrarian Justice című művében, hogy 10 százalékos örökösödési adóból finanszírozva 21 éves korában mindenkinek kapnia kellene 15 fontot, majd évente további 10-et. Ez akkoriban egyáltalán nem számított kis összegnek, Paine nagyságrendileg évi 10 ezer mai dollárnak (kb. 2,4 millió forint) megfelelő alapjövedelmet javasolt. Miért vált ma aktuálissá a 200 éves teória? (Ez az írás a korábban megjelent A munkanélküliség-alapú társadalom felé című cikk folytatása.)
Paine érvelése szerint ez egy kompenzáció lenne az ősi, eredendő igazságtalanságokért: valamikor a régmúltban az erősebbek kisajátították a földeket és azok hasznát leszármazottaik élvezik már évszázadok óta, megfosztva ezzel a többséget természetes örökségétől, a táplálékot biztosító erdőtől és termőföldtől. Jár tehát a kárpótlás. Lássuk be, ez az érvelés nem teljesen alaptalan.
Emberséges kapitalizmus
Az alapjövedelem intézménye sokakban a szocializmust idézi. Az ember bement a gyárba, nem csinált semmit, majd megkapta a fizetését. A különbség csak annyi, hogy most sehová sem kell bemenni érte, de az állam ugyanúgy erőteljesen beavatkozik a jövedelmek elosztásába. Pedig az alapjövedelemmel sokkal emberségesebb kapitalizmus teremthető, amelyben továbbra is a piaci verseny a fő hajtóerő, de nincs benne mélyszegénység. A rendszer ezt a lehető legegyszerűbb, leginkább átlátható és legigazságosabb jövedelem-újraelosztással éri el. Ráadásul a látszat ellenére értelmesen beilleszthető a kapitalizmus keretei közé, sok szempontból segítheti is a piaci hatékonyságot.
Piaci hatások
Az egyik hatás a munkaerőpiac liberalizációja lehet. A Munka Törvénykönyve jelenleg sokféleképpen védi a munkavállalót: felmondási idővel, felmondási védelemmel, minimálbérrel, a munkaidővel kapcsolatos előírásokkal, végkielégítéssel, stb. És ez jól van így, hiszen egy alkalmazott egzisztenciálisan kiszolgáltatott a munkaadójának. A dolog hátulütője azonban az, hogy ha az állam a szabályaival túlságosan is védelmébe veszi a munkavállalókat, akkor a vállalatok ezerszer is meggondolják a munkaerő-állományuk bővítését. Hiszen ha felvesznek valakit, és a cég számára a várakozások ellenére nehéz idők következnek, vagy csak egyszerűen az illető a munkára alkalmatlannak bizonyul, akkor egy rakás pénzbe kerül elbocsátani. Akkor inkább fel sem veszik. Ez pedig nem segíti a munkanélküliség csökkentését vagy a GDP növelését. Több európai országnak, például Franciaországnak a munkaerőpiacát gúzsba köti a túl merev szabályozás.
Ha azonban mindenki megkapja az alapjövedelmet, amiből meg tud élni, akkor ezt a védelmet egyszerűen meg lehet szüntetni. Az alkalmazott egzisztenciálisan nem függ többé az alkalmazótól, ezért cserébe legyen bármikor kirúgható. Ugyanakkor megnő a munkavállalók alkuképessége azzal, hogy a létbizonytalanságtól való félelem miatt nem fognak éhbérért dolgozni.
Az alapjövedelem másik kedvező piaci hatása, hogy bevezetésével megszüntethető minden egyéb állami transzfer. A továbbiakban nem kell munkanélküliségi segélyt, nyugdíjat, táppénzt, gyes-t, gázártámogatást, stb. fizetni. Sőt, feleslegessé válnak a kedvezmények elbírálásához, nyilvántartásához, kiutalásához fenntartott bürokratikus és pazarló állami intézmények is. Az állam a tisztes megélhetést biztosítja minden polgára számára, de semmi többet. Nincsenek a politikai széljárás aktuális állása szerint kiemelt támogatást élvező társadalmi csoportok. Például ha egy országban esetleg sok a nyugdíjas, akkor a nyugdíjak emelgetésével egy viszonylag széles és homogén réteg szavazatát lehet végső soron relatíve olcsón megvásárolni, az aktívak és a gazdaság rovására.
Negatív adó
Az alapjövedelem piacbarát jellegét bizonyítja az is, hogy egy ahhoz hasonló konstrukciót az 1970-es években pont az egyik leginkább kapitalista alapon működő országban, az USA-ban majdnem be is vezettek. Az eredetileg Friedman által javasolt (aki aligha vádolható piacellenességgel), majd több változtatáson átesett negatív jövedelemadó terve szerint az állam bizonyos bérszint felett adót szed, alatta pedig adót „ad”, vagyis a meghatározott bérszint alatt keresők jövedelmét kipótolja. Aki semmit sem keres, annak jár vissza a legtöbb adó, de hozzá képest több pénze lesz annak, aki akár egyetlen dollár munkabért is kap. Az elgondolást a képviselőház el is fogadta, de a szenátus elutasította. A Watergate-üggyel és Nixon bukásával pedig befellegzett a törvényjavaslat további csiszolgatásának.
Megengedhetjük-e magunknak?
Ma Magyarországon kétségkívül nem tartunk ott, hogy normális megélhetést biztosító alapjövedelmet fizessen az állam. De nem mindenhol ugyanez a helyzet. Svájcban hamarosan népszavazást tartanak a bevezetéséről. Habár minden bizonnyal el fogják utasítani, az mégiscsak jól nézett ki, amikor a javaslat támogatói a kampányban 8 millió darab ötrappenest (a legkisebb értékű svájci érme, ami aranyszínű) borítottak le a berni parlament elé egy teherautóról. Minden svájcinak egyet.
Az alapjövedelemről egyre többet fogunk hallani. Ma még értékrend kérdése, hogy egy jómódú társadalom munkába kényszeríti-e azokat a tagjait, akik nem pénzkereső elfoglaltsággal találják meg boldogságukat. Idővel, a gazdagság növekedésével és a munkalehetőségek szűkülésével azonban ez nem értékrend kérdése lesz, hanem szükségszerűség.
Ellenérvek
Az alapjövedelemmel szembeni két legfőbb ellenérv, hogy egyrészt csökkenti a munkavállalási kedvet (minek dolgozna valaki, ha amúgy is kap elegendő pénzt), másrészt hogy drága. Mindez így is van, de a tökéletesen automatizált világban ez jól fog jönni. Hiszen éppen a munkavállalási kedv csökkenése a cél, tekintve hogy a mai értelemben vett munkából hiány lesz. Ugyanakkor nem lesz gond a drágasága sem. A robotok munkába állásával (részletek cikkünk első részében) ugyanis össztársadalmi szinten hatalmas hatékonyságjavulást és költségcsökkentést fogunk elérni. E cégek tulajdonosaitól nyugodtan elkérhetjük az egekbe szökő profitjuk egy részét, amiből aztán finanszírozni lehet az alapjövedelmet.
Ők pedig minden bizonnyal szívesen oda is adják. Hiszen vajon ki vásárolna tőlük, ha senkinek sincs munkája és pénze? Ott állnának a szuper hatékonyan, szuper olcsón dolgozó szuper intelligens robotjaikkal, de fizetőképes kereslet nélkül. Gondoljunk csak Henry Fordra, aki a XX. század elején gyáraiban bevezette a futószalagos termelést, ami hatalmas költségmegtakarítást eredményezett. A megspórolt pénz egy részét Ford azonban visszaadta a munkásainak egyrészt béremelés, másrészt 8 órára csökkentett munkaidő formájában. Azonban az autógyáros kapott is vissza jócskán a nagylelkűségéből, mert a tömegtermelésben költséghatékonyan gyártott autóit valóban tömegek tudták megvásárolni. A munkásainak volt elég pénzük megvenni, és idejük használni. Ugyanez a sztori ismétlődhet meg a jövőben, csak ezúttal a költségmegtakarításból származó pénz egy részét alapjövedelem és nulla órára csökkenő munkaidő formájában kaphatják meg a jövő munkásai.
Tanulság
A ma születő gyerekeknek jó eséllyel nem kell és nem is lesz lehetőségük majd dolgozni a szó mai értelmében. Ez egyszerre megnyugtató és kétségbeejtő. Az alapjövedelem hatása az emberi pszichére ugyanis jóval összetettebb, mint a munkavállalási kedv csökkenése. Mit kezdenek majd az életükkel, milyen célt találnak maguknak? Az emberi kapcsolatok iránti igény remélhetőleg állandó marad, és erre lehet építeni. Arra kell felkészíteni őket, hogy az egzisztenciális szabadságukkal tudjanak mit kezdeni, találjanak értelmet a létüknek. A jövő iskolájának ez lesz a legnagyobb feladata, nem a szakképzés.
Természetesen az is lehetséges, sőt valószínű, hogy minden egészen másképp fog történni. Gyaníthatóan a robotok térhódítása valóban sok munkahely megszűnésébe fog kerülni, de az alapjövedelem bevezetése nem az egyetlen lehetséges válasz a felmerülő problémákra. Ettől függetlenül jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a szebb jövő felé masírozva az egzisztenciálisan egyre biztosabb lábon álló emberiség egyre kisebb részének kell majd dolgoznia a megélhetésért. A zéró foglalkoztatottság felé haladva pedig szembesülni fogunk azzal, hogy a munkanélküliség-alapú társadalomnak egészen másfajta nehézségekkel kell majd megküzdenie, mint amire ma készülünk. És ezt nem árt észben tartani!
A sorozat előző része: A munkanélküliség-alapú társadalom felé
További kapcsolódó bejegyzések: